Montenegró programozását segítő e-learning program
Még turisztikai szakemberek között is felmerül a kérdés: egészen pontosan hol is van e kis adriai ország? A Montenegrói Nemzeti Turizmus Szervezet idén indított e-learning programja során erre, és sok más komolyabb kérdésre interaktív módon ad választ. A www.montenegro.travel honlapon elérhető, 6 fejezetből álló e-learning program januárban indult, havonta bővült egy-egy újabb fejezettel, azaz nagyjából most „vizsgázhatnak” az első „hallgatók”. Az on-line kurzusra – regisztráció után – bárki bármikor csatlakozhat, s a saját tempójában haladhat. Az elsajátított anyagból fejezetenként egy-egy 10 kérdésből álló teszten kell számot adni, szintén on-line, továbblépni pedig csak akkor lehet, ha legalább 80%-os eredményt értünk el. Az e-learning kurzus végül vizsgával zárul, melynek sikeres abszolválásáról a hallgató bizonyítványt is kap – a legjobban teljesítők pedig akár kétszemélyes montenegrói utazáson is résztvehetnek. A nemzeti marketingszervezet célja az új internetes oktató-promóciós eszköz kifejlesztésével az volt, hogy segédanyagot adjon országot programozni kívánó utazási irodák kezébe, amelyek így utasaiknak megfelelő módon tudják bemutatni és potenciális úti célként értékesíteni Montenegrót. További info: www.montenegro.travel/elearning.